HTML

Dollármilliomos leszek

Ennyi. Meguntam, hogy hónap végén problémát okoz a tej, kenyér (görögbúza kapszula, babapelenka) beszerzése. Szakmát váltok, milliomos leszek. S ha már, akkor nem Forintban, hanem ropogós amerikai Dollárban gyűjtöm össze első milliómat. Csak figyeljetek!

Friss topikok

Linkblog

Az egyik legegyszerűbb bevételi forma. Szedjünk össze mindent, amit már nem használunk, és szabaduljunk meg tőle, lehetőleg úgy, hogy közben némi pénz is üsse a markunkat. 

Nyilván csak akkor működik, ha vannak ilyen - gardróbszekrényben tengődő - felesleges cuccaink. Ezeket aztán fel lehet tenni aukciós oldalakra (hazai vonatkozásban TeszVesz, vagy Vatera, nemzetközileg esetleg eBay), vagy kereshetünk garázsvásárt a közelben, esetleg kimehetünk a közeli bolhapiacra.

Feladhatunk hirdetést apróhirdetés oldalon, ezek közül most leginkább a jófogás, az apród és a klasszikus expressz futnak. Akárhogy is, általában véve nagy bevétel nem várható ezekből, de néhány ezer Forintot összeszedhetünk, ami a 100 dolláros projektben már mérhető előrelépést jelent, úgyhogy ezzel kezdjük a milliomossá válást.

Nektek van olyan cucc otthon, amit már több éve elő sem vettetek? Ti hol adnátok el ezeket?

Szólj hozzá!

07.
augusztus

Adózás

-gabe-  |  Szólj hozzá!

Tegnap kitűztük a célt, összegyűjtünk 100 dollárt.

Mivel becsületes állampolgárnak tartjuk magunkat, a megszerzett bevételekből adózni is fogunk. A kérdés persze az, hogyan és mennyit? Hogyan számoljuk ki, hogy mennyi marad a bevételeinkből, hogyan frissítsük a blog számlálóját?

A kérdésre egyszerűsített választ adunk. Nem is olyan rég beszélgettem egy könyvelővel egy társas vállalkozás adózási lehetőségeiről. Sok érdekes ötletet kaptam, de kihúztam belőle azt is, hogy mi az - állam által elképzelt, és elvárt - "becsületes" módja az adózásnak. 

Ezek szerint a társas vállalkozás befizeti az ÁFA-t, a társasági adót, az ügyvezető utáni közterheket (ez esetünkben szerencsére nem ad sokat az összeghez, mert az ügyvezető főállás mellett vállalkozik), a maradék összeg a társaság adózott eredménye, amit osztalékadó megfizetése után lehet kivenni cégből.

A kiszámlázott bruttó összeghez viszonyítva ezek az összegek nagyjából 47%-ot tesznek ki. Tekintsünk el most attól, hogy bizonyos bevételek után magánszemélyként nem kell (vagy kevesebbet kell) adózni, illetve hogy magánszemélyként nyilván nem fizetünk osztalékadót (ellenben SZJA-t és TB-t igen), és mondjuk azt, hogy amennyiben a megszerzett bevétel felét félrerakjuk közterhekre, akkor májusban (az adóbevallásnál) nem érhet meglepetés minket.

A részletekért mindenki keressen meg egy könyvelőt, vagy a NAV-ot (ízlése és mazochizmusa mértéke szerint), itt a blogban viszont azt az elvet követjük, hogy két borítékot nyitunk, az egyikre szép nagy betűkkel ráírjuk, hogy ADÓ, és minden bevétel felét elrakjuk erre a célra.

A blog számlálójában csak az ilyen módon "leadózott" bevételt tüntetjük fel, aztán májusban a bevallás után remélhetőleg megmaradt összeget hozzácsapjuk a kasszához.

Címkék: adózás

Szólj hozzá!

06.
augusztus

Célok

-gabe-  |  Szólj hozzá!

Fontos, hogy az ember elérhető célokat tűzzön maga elé! 

Szinte látom magam előtt, ahogy elmosolyodsz, hiszen mi is ennek a blognak a címe? Ja, hogy dollármilliomos! Elérhető célok, persze! Másrészt a motivációs blogok és személyes hatékonyság kézikönyvek kedvenc példája, a "hogyan hordj el egy hegyet" kérdés. Amire az adekvát válasz, hogy "kövenként". 

A nagy célok általában véve lelkesítenek, ha tudod, hogy az adott napi szívást nem csak úgy általában teszed, hanem egy nagyobb, magasztosabb, vagy csak úgy általában menőbb cél érdekében. Másrészt viszont sokan vagyunk akiket a nagy célok blokkolnak is, az ember lába remegni kezd ha tudja, hogy egy maratont kell lefutni, míg ugyanez a táv nem jelent gondot, ha apránként lépésenként tesszük meg (és nem vagyunk szintidőhöz kötve).

Egyszerűen fogalmazva, az indulj el és csináld lépésenként filozófia biztosan messzebbre visz, mint ha elkezdünk agyalni az út nehézségein. A nagy célokhoz kisebb célokon, mérföldköveken keresztül vezet az út. A dollármilliomos léthez is. 

A blog első célkitűzése épp ezért kézzelfogható, és egyáltalán nem irreális. Szedjünk össze 100 dollárt! Ez mai árfolyamon nagyjából 23000 Ft. 

Induló összeg: 13 dollár

Határidő: 2013. augusztus 31.

A feladat teljesítéséhez bármilyen (törvényes) eszközt bevethetünk, és a megszerzett összegek felét fogjuk itt feltüntetni, a másik felét félretesszük adóra. Indul a menet!

Címkék: célok

Szólj hozzá!

Eltelt 4 év. Sok minden történt, de milliomos nem lettem azóta. A projekt gyakorlatilag az indulással együtt halt meg. Sok mindent kipróbáltam, de nem találtam még meg a receptet :) Ahogy az ötletek, próbálkozások egymást váltották végül a blogolásra nem maradt idő. 

Valahol legbelül azonban nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy itt van ez a blog, és az elképzelés, ami egyszerre tölt(ene) be fogyasztóvédelmi szempontokat és adna egyfajta útmutatást a pénzügyi függetlenség eléréséhez. Nagy álmom bebizonyítani, hogy Magyarország is lehet a lehetőségek hazája, még akkor is, ha ezeket a lehetőségeket most nehezebben aknázza ki az ember, mint korábban.

Azóta kiderült az is, hogy pénzköltéssel nem lehet meggazdagodni, az erre épülő egyik rendszer megbukott, a másik pedig többszöri átalakulás után korrekten tájékoztatja a belépőket, hogy csak a vásárlástól ne várjanak megélhetést, dolgozni, agitálni, MLM ügynökként tevékenykedni kell ahhoz, hogy mérhető bevételük legyen.

Vannak most már blogok, ahol az átveréseket gyűjtik, mint ahogy olyanok is, akik a pozitív példákat. Mindegyiket be fogom mutatni, hogy Ti is tudjatok róluk, egyben saját tapasztalataimat is megosztom majd.

A dollár számlámat még 2009-ben megnyitottam, az első keresetemet be is raktam rá. Azóta is úgy áll. Az újraindulás nyitóegyenlege tehát $13 :)

Indul a számláló, indul a blog.

Szólj hozzá!

Hetente kapok spam-eket különféle remek lehetőségekről, amelyek segítségével minimális munkával egy rakás pénzt kereshetek az internet segítségével. Rengeteg "szakértő", sokszor szintén megvezetett ember próbál rávenni arra, hogy csatlakozzak hozzá és keressek pénzt neki :)

Az ilyen megkeresésekről általában messziről bűzlik az átverés, de mi van, ha ez nem mindenkinek egyértelmű? Ha az üzleti modell akár működőképes is lehet? Nyilván sokan szeretnének pénzt keresni az internet segítségével, de hogyan döntsük el egy lehetőségről, hogy érdemes-e belevágni vagy sem?

Ebben szeretnék segíteni ezzel a bloggal. Igyekszünk minél több lehetőséget kipróbálni, felhívjuk a figyelmet a nyilvánvaló átverésekre és pártatlan véleményt mondunk termékekről, programokról.

Az átláthatóság érdekében - amennyiben a program szabályai lehetővé teszik - azt sem titkoljuk el, hogy az egyes lehetőségek mennyi pénzt hoztak a konyhára, és lesz egy USD számlálónk is, ami az összegyűjtött adózott bevételünket mutatja majd.

A blog - reményeink szerint - addig él majd, amíg a számláló eléri az 1 millió USD-t. No, szerintetek mennyi idő alatt lehet ennyi pénzt összehozni a - majdnem - nulláról indulva? 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása